Már hatodik napja róttam Toronto utcáit érdekességek után kutatva, amikor rátaláltam erre a zöld szigetre beékelve a toronyházak közé. Egész Toronto hatalmas kertekkel van tarkítva, így kimondottan szellősnek mondható ez a két és fél milliós, felhőkarcolókkal teli város. Ha besétálunk az utcáról a házak közé, minden bizonnyal egy parkban fogunk kikötni. A legszebb példája ennek az Allan Gardens botanikus kert. A magas épületek között megbújó kis oázis a legjobb hely a munkából fáradtan érkezőknek, az egész napos rohanás után feltöltődni vágyóknak.

Az Allan Gardens a város egyik legrégebbi parkja. A botanikus kert története 1858-ban kezdődött, amikor a Carlton Street és a Gerrard Street közötti területet George Allan a város 11. polgármestere a Torontói Kertészeti Társaságnak adományozta. A konzervatív politikust egyébként a növények mellett a tudomány, a kultúra és a művészetek is nagyon érdekelték.

Már a megnyitásakor rendkívül népszerű volt a park, virágkiállításokat, gálákat, koncerteket rendeztek itt. A parkban álló korábbi, 1879-ben fából és üvegből épült pavilon 1902-ben egy tűzvész következtében megsemmisült. A ma is látható viktoriánus stílusú központi pálmaház 1910-ben épült Robert McCallum tervei alapján, majd a következő években további épületeket csatoltak hozzá.

Ma a botanikus kertben hat egybekötött üvegház található, melyek közel 1500 m2-en terülnek el. Ott jártamkor a kinti parkban nem sokat sétáltam, sajnos sokan nem a virágok látványától kábulnak a padokon. Egyébként a városban sok helyen megcsapta az orromat a jellemző szag, de itt valahogy koncentrált mennyiségben árad. A helyiek szerint éjjel nem érdemes egyedül itt sétálgatni, de ez Budapesten is elmondható akármelyik parkról.
Az üvegház azonban elképesztően szép és rendezett, méretei lenyűgözőek. A viktoriánus stílusban megalkotott fém és üvegpalota pedig legnagyobb megdöbbenésemre ingyenesen látogatható az év minden napján.

Keskeny kövezett ösvényeken esőerdei klímában, hatalmas pálmalevelek között sétálhatunk. Az ember igyekszik mindent megnézni, de annyi a növény, hogy akár több napot is itt tölthetnénk, hogy mindent alaposan szemügyre vehessünk. A cikk végén kiválogattam a szerintem legszebb virágokról készült fotóimat. Nevüket nem mindnek tudom, úgyhogy ha valaki tudja, nyugodtan írja meg kommentben.

A legérdekesebb és egyben leglátványosabb növény egy 76 éves Agave americana (egy aloe fajta), ami a tetőn át tört magának utat a külvilágba.

Egy kis tóban Léda és a hattyú szobrát láthatjuk úszkáló aranyhalak között. Léda spártai királynő volt, akit Zeusz egy hattyú alakjában elcsábított. Léda, félve férje, Tündareosz király haragjától, aznap együtt hált urával is. Kilenc hónapra rá Léda két tojást tojva négy gyermeket hozott világra, ebből kettő halhatatlan (Szép Heléna és Polüdeukész) és kettő halandó volt (Kasztór és Klütaimnésztra), értelemszerűen előbbiek Zeusztól, míg utóbbiak a spártai királytól származtak.

A mitológia mellett egy kis vízimalom is helyet kapott az üvegházban, csobogásával varázslatos hangulatot teremt, ha még Léda formái nem tették volna meg hatásukat.

Az év legnagyobb eseménye a Karácsonyi Virágkiállítás, amely egész decemberben tart, több ezer virágzó növényt állítanak ki, 30 féle mikulásvirág pompázik egyszerre. Karácsonyi énekek szólnak, lovas hintóval lehet körüljárni a parkot, de megjelenik a Mikulás is. Esténként pedig lámpás mellett járhatjuk be a kertet.

Ott jártamkor éppen semmiféle esemény nem volt, de így is feltöltődve léptem ki a 104 éves üvegház kapuján és folytattam a város felfedezését.

Szöveg és kép: Simó Szabolcs 2014

És akkor következzenek az ígért virágfotók:

Száz éves lépcsőkön baktatok felfelé Toronto kertvárosi részén. 56…57…számolom a Baldwin Steps fokait. Két oldalról fák szegélyezik a lépcsősort, árnyékuk hűvöse az augusztusi forróságban életmentő. 109…110…A dombra felérve mintha a középkorba csöppentem volna, egy hatalmas kastély magasodik fölém. Az illúziót csak a tipikus sárga iskolabusz zavarja meg, de egyébként is: mit keres egy középkori kastély Kanadában?

Volt egyszer egy Sir Henry Pellatt, aki mert nagyot álmodni és ennek az álomnak még ma is milliók járnak csodájára. Az 1859-ben született üzletember és egyben katona brókerként hatalmas vagyonra tett szert, befektetései, cégei a bányászattól kezdve, az elektromos szolgáltatáson át a biztosításig szinte minden területre kiterjedtek. Nevéhez fűződik az első kanadai vízerőmű megépítése is a Niagara vízesésnél (1902).

1882-ben feleségül vette Mary Dodgson-t, akivel közös európai utazásaik során álmodták meg Casa Lomát, a „Házat a hegyen”. A kastély élethosszig tartó szerelem volt Pellatt számára, akárcsak a Queen’s Own Rifles of Canada lövészezred, ahol szolgált és lovagi rangot is kapott VII. Eduárd angol királytól 1905-ben.
1911-re E. J. Lennox kanadai építész segítéségével készen állt a kastély terve. Az építkezés 3,5 millió dollárba került és éppen 100 évvel ezelőtt 1914-ben adták át. Az álom valóra vált és a középkor hangulatát idéző kastély hatalmas pompában tornyosult Toronto fölé. Minden idők legnagyobb kanadai privát rezidenciája épült meg. Nap, mint nap újabb vendégsereg érkezett, jótékonysági estélyeket, bálokat rendeztek és a ház megtelt élettel.

Pellatt jótékonyságáról legenda is született. Egy napon kihirdette, hogy mindaz, aki barna követ hoz a kastélyt körülvevő falak építéséhez, annak fizet egy dollárt. Egy szegény kertészfiú a növények gondozása közben talált egy nagy barna követ, amellyel nyomban Pellatthoz indult, de a hosszú úton időközben eleredt az eső és a barna követ fehérre mosta. Pellatt azonban nagylelkűen elfogadta és a kemény munkájáért állást is felajánlott a fiúnak a kertészetben.

A 98 szobával, 3 lakószinttel, tornyokkal, kilátóval, titkos átjárókkal rendelkező kastély a középkorba varázsolja a látogatót. Az óriási hallban lévő orgona, a történelmi zászlók, a kardok és páncélok, a gyönyörű antik bútorzat és a lábunk alatt recsegő parketta csak tovább erősítik ezt az ódon hangulatot.

Pellatt nagyon szerette a titkos járatokat, amelyeket akár mi is kipróbálhatunk. A kandalló mellett két oldalt egy-egy titkos ajtó van a falban, az egyik a ház urának hálószobájába, míg a másik (praktikusan) a borospincébe vezet. Az alagsorban borospince mellett egy befejezetlen uszoda és egy kissé félelmetes földalatti átjáró is található, amely a garázsba és a lovardába vezet át.

A garázsban anno (akkoriban ritkaságszámba menő) saját autópark volt. Az istállóban mahagóni fával díszített falak között pihenhettek a díjnyertes lovak. A gyönyörű kerthez a növények teleltetésére alkalmas melegház is tartozott, itt ma is aktív kertészet dolgozik, melynek legérdekesebb látnivalója egy 125 éves karácsonyi kaktusz.

Mindezek a 19-20. század fordulóján nem sokaknak adatott meg. A királyi pompában élő Sir Henry Pellatt és Lady Mary Pellatt sem élvezhette túl sokáig a mesebeli életet. Pellatt cége egyre nagyobb adósságot halmozott fel, az I. világháború után pedig csődbe ment. A palota hatalmas kiadásokkal járt, az adók, a számlák és a negyven fős személyzet fizetése egyre nőttek. Nem maradt más választásuk, kevesebb, mint 10 évvel az átadás után, 1923-ban elhagyták a kastélyt és a vidéki farmjukra költöztek. Lady Pellatt még abban az évben, 67 évesen szívroham következtében elhunyt.

A szegénységben is bőkezű Pellattot 1939-ben érte utol a halál 80 éves korában, sofőrjének lakásán. Temetése teljes katonai tiszteletadás mellett zajlott, Toronto utcáin pedig ezrek vonultak a szertartásra.

A Casa Loma Toronto 2. legnépszerűbb látványossága a CN Tower után, évente 300 ezren kíváncsiak rá. Bár Pellatt nem sokáig élhetett álmai kastélyában, de valószínűleg még sokáig visszajárt csodálni az Austin Terrace 1. szám alatt lévő palotát és neve Casa Loma kövei által még sokáig fennmarad.

Szöveg és kép: Simó Szabolcs 2014

A szemerkélő esőben hűvös szellő fúj vízpárát arcomra. Bármerre tekintek hatalmas acélszerkezetek és üveg, üveg mindenütt. Életemben először látok felhőkarcolót és nem tudok betelni látványukkal. Szinte folyamatosan a felettem összezáródó épületeket csodálom, a nyakam lassan megsajdul, az emberek furcsán néznek rám. A lüktető város forgalmának zaja hirtelen elnémul egy pillanatra, amikor megpillantom ezt a beton monstrumot, amely a város fölé magasodik. Canadian National Tower. Vagy, ahogy mindenki ismeri: CN Tower.

Toronto, sőt Kanada egyik legnagyobb látványossága, a modern világ 7 csodájának egyike, amelyet évente körülbelül 1,5 millióan keresnek fel a világ minden tájáról és hatalmas bevételt jelent.

A CN Tower éjszaka különböző színekben pompázik, de a tavaszi és az őszi madárvonulások időszakában jelentősen csökkentik a torony megvilágítását a madarak védelmében.

A CN Tower szinte Toronto minden szegletéből látszik, egyfajta iránytűként szolgál az eltévedt turistáknak. 553 méteres magassága azonban nem (csak) hivalkodást szolgál, ugyanis a fő célja mind a mai napig a távközlés, mivel a környéken sehol nincs magasabb domb vagy hegy.

A CN Tower szinte mindenhonnan látszik. A kép a Toronto-szigeteken készült.

A torontói térség műsorsugárzását biztosító TV és rádió-torony felállításának alapgondolata 1968-ban fogalmazódott meg a Kanadai Nemzeti Vasúttársaság részéről. Ugyanakkor a város egyre erősödő iparának is egy monumentális szimbólumot szerettek volna építeni. Az építési munkálatok 1973-ban kezdődtek és három éven keresztül, heti öt munkanapban, napi 24 órában 1537 munkás építette fel az 553 méter és 33 centiméter magas tornyot. Az épülő Burj Khalifa 2007-es rekorddöntéséig, tehát több mint 30 éven keresztül a világ legmagasabb, szabadon álló (azaz drótkötél nélkül álló) építménye volt. Azóta a 6. helyre szorult vissza. A CN Tower-t úgy építették fel, hogy akár egy Richter skála szerinti 8,2-es erősségű földrengést vagy akár a 420 kilométer per órás széllökéseket is elviseljen. Így igazán nem volt mitől tartanom, mégis volt bennem egy kis félsz, amikor a pénztárnál átvettem a jegyet.

Toronto látképe az Ontarióról

Torontói tartózkodásom idején sokáig csak kóstolgattam, ízelítőt vettem az épület grandiózus méretéből. Végül a negyedik napon összeszedtem a bátorságomat. A lift őrült gyorsan, 6 m/s-os sebességgel 58 másodperc alatt repített a 346 méteres magasságban lévő kilátóba, ahonnan szédítő a látvány. A kabinszerű kilátórész miatt az egész olyan, mintha a város felett repülnénk közel 400 méteres magasságban (csak összehasonlításképp a Gellért-hegyről 235 méteres magasságból csodálhatjuk fővárosunkat). Tiszta időben még az Ontario túlpartján, 75 kilométerre lévő Niagara Falls városka is látszik.

Szándékosan hétköznapot választottam, hogy ne legyen akkora tömeg, de nem igazán sikerült célomat elérni, így is rengetegen voltak. A kék órára időzítettem a látogatást, hogy a legszebb fényeiben láthassam a várost. Az csak hab volt a tortán, hogy a CN Tower alatt lévő Rogers Centerben a Blue Jays baseball csapat éppen rangadót játszott otthon, így a hatalmas csarnok teteje nyitva volt. Külön élmény volt a hangyaként futkározó játékosokat és a több ezernyi kékbe öltözött szurkolót ilyen perspektívából látni.

A nyitott Rogers Center, ahol a torontói Blue Jays baseball csapat éppen meccset játszott

A toronynak kezdetben három szintje volt, a 346 méteren lévő beltéri, valamint az egy szinttel lejjebb lévő kültéri kilátó, ahol az itteni szélviszonyokból kaphatunk ízelítőt. A harmadik szint pedig a SkyPod, ahova ma is csak külön jegy ellenében lehet feljutni. Innen majd 100 méterrel magasabbról, 447 méterről csodálhatjuk a várost és az Ontariót.

Kilátás az Üzleti Negyedre (Financial District). Toronto második legmagasabb épülete a First Canadian Place (a kép jobb felső harmadolópontjában), a maga 298 méteres magasságával eltörpül a CN Tower mellett.

1994-ben a világon elsőként itt nyílt meg az úgynevezett Glass Floor ahol 342 méterrel a föld felett egy 6 centiméter vastag üvegen állva szemlélhetjük az alattunk tátongó mélységet. A gyerekek önfeledten ugrálnak rajta, a felnőttek már egy kicsit nehezebben merészkednek rá, sokan még a közelébe sem mernek menni. Aggódnunk viszont nem kell, hiszen az edzett üveg 5-szörösen túl van biztosítva. Ahogy az ott lévő tábla is tanúsítja, 14 vízilovat is elbírna a padló.

Egy fiú tekint le a mélységbe a Glass Floor üvegén át

 Ha megéhezünk, a 72 perc alatt körbeforgó étterem gondoskodik a változatos kilátásról és a hasunkról is. 2011 óta a legbátrabbak a kilátó tetején is végigsétálhatnak és kihajolhatnak a város fölé biztosítókötelek segítségével.

A kilátóból egész Torontót be lehet látni. A kép alsó harmadában a belváros (Downtown), távolabb a Midtown, a bal felső sarokban pedig az északi városrész, North York látszik

A rengeteg elképesztő ingertől egy kicsit fáradtan, de fájó szívvel szálltam be a tömött liftbe. A város éjszakai fényei csíkot húztak maguk után, ahogy lefelé ereszkedtünk. Hazafelé sétálva még jó párszor visszanéztem. Nem kétség, ez nem csak egy túlméretezett kilátó, hanem a modern építészet igazi csodája.

Szöveg és kép: Simó Szabolcs 2014