Tata meleg vizű forrásai, a kedvező természeti körülmények évezredekre nyújtják vissza a település történetét. Már az őskorban lakott hely volt, ezt bizonyítják a volt piarista gimnázium alatt talált leletek is. Tiszta forrásaival, hatalmas tavaival, csörgedező patakjaival vívta ki magának az országosan is elismerő címet. Több régi forrás indult meg ismét, és teszi Tatát szó szerint is a "Vizek Városává". A rómaiak alakították ki az Öreg-tavat, Zsigmond király pedig reneszánsz várat építtetett a partjára. Ezt a várat használta Hunyadi Mátyás is, elsősorban pihenőlaknak.
Az Esterházy család több mint 200 éves uralma idején alakult ki Tata barokkos arculata. Fellentári Fellner Jakab városi főépítész tervei alapján épült többek között a Szent Kereszt-plébániatemplom és az Esterházy-kastély. Tata ma is sok látnivalóval büszkélkedhet: a Kálvária-kápolna, a víztorony, a Kapucinus-templom, az Öreg vár, az Esterházy-kastély, a vízi vágóhíd. Főbb látnivalók közé sorolható, az Angolkert, a Kiskastély, és a Pálma ház (mely rendezvényházként működik), valamint az 1510-ben Tatán lezajlott országgyűlés emlékét őrző Harangláb is. forrás: http://www.erod.hu/node/833
1 Comment
Lehetőségem nyílt interjút készíteni Burka Attilával, magyar származású torontói sztárépítésszel, a többszörösen díjazott Marilyn Monroe tornyok tervezőjével. A tornyokról már egy korábbi bejegyzésben írtam: http://www.simoszabolcs.com/blog/category/kanada-absolute-world-towers
Az interjú megjelent a tervlap.hu-n, fogadjátok sok szeretettel, a képeket se felejtsétek el megnézni :) A cikk a következő linken elérhető: http://tervlap.hu/cikk/show/id/3534 Torontóban a Dundas Streetről a Kensington Avenue-ra befordulva, mintha egy másik országba kerülne az ember. Az eddig széles utak mentén szellősen elhelyezkedő toronyházak üvegeit hirtelen szűkösen sorakozó téglaházak és keskeny utcák, sikátorok váltják fel. Van itt minden mi szem szájnak ingere: kínai kifőzdék, ócskások, gyümölcsök, zöldségek és fűszerek a világ minden tájáról, ruhaboltok tömkelege és a művészetek megnyilvánulásának minden formája, de még egy Hungary-Thai nevezetű étterem is. A környéknek elég vegyes a megítélése, mindenesetre ez Toronto egyik legszínesebb negyede, a Kensington Market. A negyedet kezdetben ír és skót munkások lakták, majd a 20. század elején kelet-európai zsidók költöztek ide és indították be családi vállalkozásaikat. A 20-as, 30-as évekre közel 60 ezresre duzzadt közösségük és az otthonok alsó szintjein szabóságok, pékségek és kis üzletek nyíltak. Ekkor született meg a „Zsidó piac”. A zsidó közösség mellett ekkoriban még sok magyar, olasz, ukrán és portugál is élt a környéken, de ők szépen lassan eltűntek, asszimilálódtak. Mára csak két bástyája maradt az itteni magyarságnak, de ezekről egy kicsit később. A második világháború után karibi, kelet ázsiai és afrikai bevándorlók népesítették be a környéket. A Vietnami háború idején sok amerikai a besorozás elől menekült ide, akik a későbbieken a helyi politikát is meghatározták. Így alakult ki mára egy kultúrájában nagyon összetett, multikulturális negyed, a Kensington Market. Ezt a piacot nem úgy kell elképzelni, mint a hajdan volt Józsefvárosi Négy Tigrist vagy a Nagybanit. Itt az utak mentén végig lakóházak sorakoznak, amiknek az alsó részében vannak kialakítva az üzletek. A népesség rendkívül összetett, a jamaikai színekben pompázó kötött sapkában és füstfelhőben ücsörgő afroamerikaiak és a kínai kifőzdék mellett épp úgy megtalálhatók az indiai ruhaboltok, mint a pakisztáni és arab étkezdék. És persze a hippik mindenütt. Mintha ’69-ben egész Woodstock fogta volna magát és átköltözött volna Toronto e pár utcájába. Elképesztő mennyiségű fura alkotás díszíti az utcákat, kerteket. A boltokban pedig szinte bármit meg lehet venni. A sokféle kultúra miatt az itt kapható áruk és a vendéglátók étlapjai nagyon változatosak. Egzotikus gyümölcsök, zöldségek, fűszerek, halak, húsok, sajtok tömkelege szerezhető be itt viszonylag alacsony áron. A történelmi Kensington Market a kínai negyed mellett terül el, de éles határral nem igazán választható szét, hiszen a market lakosságának majdnem felét már kínaiak teszik ki. Mellettük 39% fehér, 7% egyéb ázsiai, 3% afroamerikai, 3% latin amerikai és fél százalék arab él itt. Vegyes érzésekkel sétáltam végig a Kensington Avenue-t a piac központja felé. Mint minden piacon természetesen itt is feltűnnek a felesleges kacatok, bóvli kütyük, a szemétből készített handmade alkotások, a márkahamisítványok, ruhák minden mennyiségben és minden kultúrából. Soha nem látott fűszerek, gyümölcsök és bizarr szagot árasztó kifőzdék mellett lépkedtünk, amikor egy pékségnél sikerült megéheznünk. De nem kellett volna. Az egyik péksüteményből ugyanis az első harapás után egy méretes döglött légy bukkant elő, így inkább éhesen sétáltunk tovább. A Roach-O-Rama nevezetű cannabis kávézótól (merthogy itt ilyen is van) pár házzal odébb, az Augusta avenue 196. szám alatt, egy mexikói és egy vegetáriánus étkezde által közrefogva az egyik legbizarrabb gasztronómiai párosítású étterem található. A bejárat felett a Hungary-Thai felirat láttán felcsillant a szemem. Először nem is tudtam mire vélni ezt a fúziót, valószínűleg a célközönség bővítése lehetett a cél. Az étteremben ezután mintha egy órára újra otthon lettem volna. Legnagyobb meglepetésemre a pincér magyarul szólt hozzánk és rendkívül kedves volt. A díszítés pedig igazán kreatív volt, az Unicum úszó emberes plakátját thaiföldi növények falfestménye keretezi, de a Buddha-szobrok mellett ott az elmaradhatatlan Nagy-Magyarország térkép is. Az étlapon külön vannak magyar és thai ételek is, de vegyes különlegességek is megtalálhatók. Az étel pedig igazán ízletesre sikeredett, a gulyás épp olyan volt, amilyennek lennie kell és a thai csirke is hamar elfogyott. A bőséges ebéd után főleg az utcai művészet megjelenésére koncentráltam, ami igen meghatározó, nagyon látványos ezen a környéken. A művészet minden ága megnyilvánul; fémből hegesztett szobrok a kertekben és az utcákon, graffitik minden szabad falfelületen, emellett utcai zenészek szolgáltatják a talpalávalót minden sarkon. A negyed másik magyar bástyája a Krepesz nevezetű palacsintázó és kávézó, ami egy igazán felkapott és pozitív visszhangokkal rendelkező hely Kensington szívében. A sós és az édes tradicionális magyar palacsinták is kipróbálhatók, a legnagyobb kedvenc a Hortobágyi húsos palacsinta, de a kávéjukat is nagyon dicsérik. Sajnos nekem teljesen kiment a fejemből, hogy merre is van a kis magyar kávézó és nem voltam elég szemfüles, elsétáltam mellette, pedig a kedvenc ételem a hortobágyi... Még befutottunk egy sajtboltba, ahol irgalmatlanul büdös volt, így sokáig nem is maradtunk és üres kézzel távoztunk. Ezután és a pékséges élménnyel a fejünkben pedig inkább úgy döntöttünk, hogy több boltot inkább nem kockáztatunk meg és lassan hazafelé indultunk. Sajnos túl sok pozitív dolgot és látnivalót nem tudnék kiemelni, a vélemények is nagyon megoszlanak a Kensington Marketről, sokan szeretik, sokan messze elkerülik eme színes színfoltját a városnak. Turistaként mindenképp érdemes egyszer megnézni, én személy szerint nem hiszem, hogy visszatérnék ide, bár a Hungary-Thai egészen a szívemhez nőtt és a Krepeszt is útba ejteném, ha úgy adódna.
Szöveg és kép: Simó Szabolcs, 2014 FRISSÍTÉS: Egy kedves olvasó leveléből fény derült a Kensington Market 3. nagy magyar bástyájára, amelyről ezidáig nem tudtam. A Mihalik családról van szó, akik az '56-os forradalom után emigráltak Kanadába és nyitottak egy használt ruha üzletet az akkor még rengeteg magyar által lakott környéken. Kiváló üzletpolitikával indították be a vállalkozást és ma Mihalik Tamás egy nagyon sikeres férfi ruhaüzletet vezet, ugyanakkor magyarságára is mindig büszkén tekint. A torontói MagTV riportot készített vele, ami a következő linken megtekinthető: https://www.youtube.com/watch?v=mb2hAUGQKAw Az Absolute World Towers, vagy ahogy mindenki nevezi, a Marilyn Monroe tornyok 2010-től 2012-ig épültek. A csavart alakú felhőkarcolók a szőke díva formáit idézik. Toronto peremvárosában, a dinamikusan fejlődő Mississaugában áll ez a művészi épületegyüttes. Érdekesség, hogy a tornyok szintjei egymással összhangban néhány fokkal képesek a tengelyük körül elfordulni, ezáltal olyan hatást keltenek, mintha életre kelnének. A lakóépületként használt toronyházak 2012-ben kiérdemelték „a világ legjobb új felhőkarcolójának” járó díjat. Frissítés: Magyar kötődése is van a grandiózus épület együttesnek, ugyanis a tornyokat a magyar származású Burka Attila építész tervezte, akinek ezúton is gratulálok! http://www.burka.net/ Köszönet az információért Hodosiné Juditnak! Szöveg és kép: Simó Szabolcs 2014 Már hatodik napja róttam Toronto utcáit érdekességek után kutatva, amikor rátaláltam erre a zöld szigetre beékelve a toronyházak közé. Egész Toronto hatalmas kertekkel van tarkítva, így kimondottan szellősnek mondható ez a két és fél milliós, felhőkarcolókkal teli város. Ha besétálunk az utcáról a házak közé, minden bizonnyal egy parkban fogunk kikötni. A legszebb példája ennek az Allan Gardens botanikus kert. A magas épületek között megbújó kis oázis a legjobb hely a munkából fáradtan érkezőknek, az egész napos rohanás után feltöltődni vágyóknak. Az Allan Gardens a város egyik legrégebbi parkja. A botanikus kert története 1858-ban kezdődött, amikor a Carlton Street és a Gerrard Street közötti területet George Allan a város 11. polgármestere a Torontói Kertészeti Társaságnak adományozta. A konzervatív politikust egyébként a növények mellett a tudomány, a kultúra és a művészetek is nagyon érdekelték. Már a megnyitásakor rendkívül népszerű volt a park, virágkiállításokat, gálákat, koncerteket rendeztek itt. A parkban álló korábbi, 1879-ben fából és üvegből épült pavilon 1902-ben egy tűzvész következtében megsemmisült. A ma is látható viktoriánus stílusú központi pálmaház 1910-ben épült Robert McCallum tervei alapján, majd a következő években további épületeket csatoltak hozzá. Ma a botanikus kertben hat egybekötött üvegház található, melyek közel 1500 m2-en terülnek el. Ott jártamkor a kinti parkban nem sokat sétáltam, sajnos sokan nem a virágok látványától kábulnak a padokon. Egyébként a városban sok helyen megcsapta az orromat a jellemző szag, de itt valahogy koncentrált mennyiségben árad. A helyiek szerint éjjel nem érdemes egyedül itt sétálgatni, de ez Budapesten is elmondható akármelyik parkról. Az üvegház azonban elképesztően szép és rendezett, méretei lenyűgözőek. A viktoriánus stílusban megalkotott fém és üvegpalota pedig legnagyobb megdöbbenésemre ingyenesen látogatható az év minden napján. Keskeny kövezett ösvényeken esőerdei klímában, hatalmas pálmalevelek között sétálhatunk. Az ember igyekszik mindent megnézni, de annyi a növény, hogy akár több napot is itt tölthetnénk, hogy mindent alaposan szemügyre vehessünk. A cikk végén kiválogattam a szerintem legszebb virágokról készült fotóimat. Nevüket nem mindnek tudom, úgyhogy ha valaki tudja, nyugodtan írja meg kommentben. A legérdekesebb és egyben leglátványosabb növény egy 76 éves Agave americana (egy aloe fajta), ami a tetőn át tört magának utat a külvilágba. Egy kis tóban Léda és a hattyú szobrát láthatjuk úszkáló aranyhalak között. Léda spártai királynő volt, akit Zeusz egy hattyú alakjában elcsábított. Léda, félve férje, Tündareosz király haragjától, aznap együtt hált urával is. Kilenc hónapra rá Léda két tojást tojva négy gyermeket hozott világra, ebből kettő halhatatlan (Szép Heléna és Polüdeukész) és kettő halandó volt (Kasztór és Klütaimnésztra), értelemszerűen előbbiek Zeusztól, míg utóbbiak a spártai királytól származtak. A mitológia mellett egy kis vízimalom is helyet kapott az üvegházban, csobogásával varázslatos hangulatot teremt, ha még Léda formái nem tették volna meg hatásukat. Az év legnagyobb eseménye a Karácsonyi Virágkiállítás, amely egész decemberben tart, több ezer virágzó növényt állítanak ki, 30 féle mikulásvirág pompázik egyszerre. Karácsonyi énekek szólnak, lovas hintóval lehet körüljárni a parkot, de megjelenik a Mikulás is. Esténként pedig lámpás mellett járhatjuk be a kertet. Ott jártamkor éppen semmiféle esemény nem volt, de így is feltöltődve léptem ki a 104 éves üvegház kapuján és folytattam a város felfedezését.
Szöveg és kép: Simó Szabolcs 2014 És akkor következzenek az ígért virágfotók: Száz éves lépcsőkön baktatok felfelé Toronto kertvárosi részén. 56…57…számolom a Baldwin Steps fokait. Két oldalról fák szegélyezik a lépcsősort, árnyékuk hűvöse az augusztusi forróságban életmentő. 109…110…A dombra felérve mintha a középkorba csöppentem volna, egy hatalmas kastély magasodik fölém. Az illúziót csak a tipikus sárga iskolabusz zavarja meg, de egyébként is: mit keres egy középkori kastély Kanadában? Volt egyszer egy Sir Henry Pellatt, aki mert nagyot álmodni és ennek az álomnak még ma is milliók járnak csodájára. Az 1859-ben született üzletember és egyben katona brókerként hatalmas vagyonra tett szert, befektetései, cégei a bányászattól kezdve, az elektromos szolgáltatáson át a biztosításig szinte minden területre kiterjedtek. Nevéhez fűződik az első kanadai vízerőmű megépítése is a Niagara vízesésnél (1902). 1882-ben feleségül vette Mary Dodgson-t, akivel közös európai utazásaik során álmodták meg Casa Lomát, a „Házat a hegyen”. A kastély élethosszig tartó szerelem volt Pellatt számára, akárcsak a Queen’s Own Rifles of Canada lövészezred, ahol szolgált és lovagi rangot is kapott VII. Eduárd angol királytól 1905-ben. 1911-re E. J. Lennox kanadai építész segítéségével készen állt a kastély terve. Az építkezés 3,5 millió dollárba került és éppen 100 évvel ezelőtt 1914-ben adták át. Az álom valóra vált és a középkor hangulatát idéző kastély hatalmas pompában tornyosult Toronto fölé. Minden idők legnagyobb kanadai privát rezidenciája épült meg. Nap, mint nap újabb vendégsereg érkezett, jótékonysági estélyeket, bálokat rendeztek és a ház megtelt élettel. Pellatt jótékonyságáról legenda is született. Egy napon kihirdette, hogy mindaz, aki barna követ hoz a kastélyt körülvevő falak építéséhez, annak fizet egy dollárt. Egy szegény kertészfiú a növények gondozása közben talált egy nagy barna követ, amellyel nyomban Pellatthoz indult, de a hosszú úton időközben eleredt az eső és a barna követ fehérre mosta. Pellatt azonban nagylelkűen elfogadta és a kemény munkájáért állást is felajánlott a fiúnak a kertészetben. A 98 szobával, 3 lakószinttel, tornyokkal, kilátóval, titkos átjárókkal rendelkező kastély a középkorba varázsolja a látogatót. Az óriási hallban lévő orgona, a történelmi zászlók, a kardok és páncélok, a gyönyörű antik bútorzat és a lábunk alatt recsegő parketta csak tovább erősítik ezt az ódon hangulatot. Pellatt nagyon szerette a titkos járatokat, amelyeket akár mi is kipróbálhatunk. A kandalló mellett két oldalt egy-egy titkos ajtó van a falban, az egyik a ház urának hálószobájába, míg a másik (praktikusan) a borospincébe vezet. Az alagsorban borospince mellett egy befejezetlen uszoda és egy kissé félelmetes földalatti átjáró is található, amely a garázsba és a lovardába vezet át. A garázsban anno (akkoriban ritkaságszámba menő) saját autópark volt. Az istállóban mahagóni fával díszített falak között pihenhettek a díjnyertes lovak. A gyönyörű kerthez a növények teleltetésére alkalmas melegház is tartozott, itt ma is aktív kertészet dolgozik, melynek legérdekesebb látnivalója egy 125 éves karácsonyi kaktusz. Mindezek a 19-20. század fordulóján nem sokaknak adatott meg. A királyi pompában élő Sir Henry Pellatt és Lady Mary Pellatt sem élvezhette túl sokáig a mesebeli életet. Pellatt cége egyre nagyobb adósságot halmozott fel, az I. világháború után pedig csődbe ment. A palota hatalmas kiadásokkal járt, az adók, a számlák és a negyven fős személyzet fizetése egyre nőttek. Nem maradt más választásuk, kevesebb, mint 10 évvel az átadás után, 1923-ban elhagyták a kastélyt és a vidéki farmjukra költöztek. Lady Pellatt még abban az évben, 67 évesen szívroham következtében elhunyt. A szegénységben is bőkezű Pellattot 1939-ben érte utol a halál 80 éves korában, sofőrjének lakásán. Temetése teljes katonai tiszteletadás mellett zajlott, Toronto utcáin pedig ezrek vonultak a szertartásra. A Casa Loma Toronto 2. legnépszerűbb látványossága a CN Tower után, évente 300 ezren kíváncsiak rá. Bár Pellatt nem sokáig élhetett álmai kastélyában, de valószínűleg még sokáig visszajárt csodálni az Austin Terrace 1. szám alatt lévő palotát és neve Casa Loma kövei által még sokáig fennmarad. Szöveg és kép: Simó Szabolcs 2014
A szemerkélő esőben hűvös szellő fúj vízpárát arcomra. Bármerre tekintek hatalmas acélszerkezetek és üveg, üveg mindenütt. Életemben először látok felhőkarcolót és nem tudok betelni látványukkal. Szinte folyamatosan a felettem összezáródó épületeket csodálom, a nyakam lassan megsajdul, az emberek furcsán néznek rám. A lüktető város forgalmának zaja hirtelen elnémul egy pillanatra, amikor megpillantom ezt a beton monstrumot, amely a város fölé magasodik. Canadian National Tower. Vagy, ahogy mindenki ismeri: CN Tower. Toronto, sőt Kanada egyik legnagyobb látványossága, a modern világ 7 csodájának egyike, amelyet évente körülbelül 1,5 millióan keresnek fel a világ minden tájáról és hatalmas bevételt jelent. A CN Tower éjszaka különböző színekben pompázik, de a tavaszi és az őszi madárvonulások időszakában jelentősen csökkentik a torony megvilágítását a madarak védelmében. A CN Tower szinte Toronto minden szegletéből látszik, egyfajta iránytűként szolgál az eltévedt turistáknak. 553 méteres magassága azonban nem (csak) hivalkodást szolgál, ugyanis a fő célja mind a mai napig a távközlés, mivel a környéken sehol nincs magasabb domb vagy hegy. A CN Tower szinte mindenhonnan látszik. A kép a Toronto-szigeteken készült. A torontói térség műsorsugárzását biztosító TV és rádió-torony felállításának alapgondolata 1968-ban fogalmazódott meg a Kanadai Nemzeti Vasúttársaság részéről. Ugyanakkor a város egyre erősödő iparának is egy monumentális szimbólumot szerettek volna építeni. Az építési munkálatok 1973-ban kezdődtek és három éven keresztül, heti öt munkanapban, napi 24 órában 1537 munkás építette fel az 553 méter és 33 centiméter magas tornyot. Az épülő Burj Khalifa 2007-es rekorddöntéséig, tehát több mint 30 éven keresztül a világ legmagasabb, szabadon álló (azaz drótkötél nélkül álló) építménye volt. Azóta a 6. helyre szorult vissza. A CN Tower-t úgy építették fel, hogy akár egy Richter skála szerinti 8,2-es erősségű földrengést vagy akár a 420 kilométer per órás széllökéseket is elviseljen. Így igazán nem volt mitől tartanom, mégis volt bennem egy kis félsz, amikor a pénztárnál átvettem a jegyet. Toronto látképe az Ontarióról Torontói tartózkodásom idején sokáig csak kóstolgattam, ízelítőt vettem az épület grandiózus méretéből. Végül a negyedik napon összeszedtem a bátorságomat. A lift őrült gyorsan, 6 m/s-os sebességgel 58 másodperc alatt repített a 346 méteres magasságban lévő kilátóba, ahonnan szédítő a látvány. A kabinszerű kilátórész miatt az egész olyan, mintha a város felett repülnénk közel 400 méteres magasságban (csak összehasonlításképp a Gellért-hegyről 235 méteres magasságból csodálhatjuk fővárosunkat). Tiszta időben még az Ontario túlpartján, 75 kilométerre lévő Niagara Falls városka is látszik. Szándékosan hétköznapot választottam, hogy ne legyen akkora tömeg, de nem igazán sikerült célomat elérni, így is rengetegen voltak. A kék órára időzítettem a látogatást, hogy a legszebb fényeiben láthassam a várost. Az csak hab volt a tortán, hogy a CN Tower alatt lévő Rogers Centerben a Blue Jays baseball csapat éppen rangadót játszott otthon, így a hatalmas csarnok teteje nyitva volt. Külön élmény volt a hangyaként futkározó játékosokat és a több ezernyi kékbe öltözött szurkolót ilyen perspektívából látni. A nyitott Rogers Center, ahol a torontói Blue Jays baseball csapat éppen meccset játszott A toronynak kezdetben három szintje volt, a 346 méteren lévő beltéri, valamint az egy szinttel lejjebb lévő kültéri kilátó, ahol az itteni szélviszonyokból kaphatunk ízelítőt. A harmadik szint pedig a SkyPod, ahova ma is csak külön jegy ellenében lehet feljutni. Innen majd 100 méterrel magasabbról, 447 méterről csodálhatjuk a várost és az Ontariót. Kilátás az Üzleti Negyedre (Financial District). Toronto második legmagasabb épülete a First Canadian Place (a kép jobb felső harmadolópontjában), a maga 298 méteres magasságával eltörpül a CN Tower mellett. 1994-ben a világon elsőként itt nyílt meg az úgynevezett Glass Floor ahol 342 méterrel a föld felett egy 6 centiméter vastag üvegen állva szemlélhetjük az alattunk tátongó mélységet. A gyerekek önfeledten ugrálnak rajta, a felnőttek már egy kicsit nehezebben merészkednek rá, sokan még a közelébe sem mernek menni. Aggódnunk viszont nem kell, hiszen az edzett üveg 5-szörösen túl van biztosítva. Ahogy az ott lévő tábla is tanúsítja, 14 vízilovat is elbírna a padló. Egy fiú tekint le a mélységbe a Glass Floor üvegén át Ha megéhezünk, a 72 perc alatt körbeforgó étterem gondoskodik a változatos kilátásról és a hasunkról is. 2011 óta a legbátrabbak a kilátó tetején is végigsétálhatnak és kihajolhatnak a város fölé biztosítókötelek segítségével. A kilátóból egész Torontót be lehet látni. A kép alsó harmadában a belváros (Downtown), távolabb a Midtown, a bal felső sarokban pedig az északi városrész, North York látszik A rengeteg elképesztő ingertől egy kicsit fáradtan, de fájó szívvel szálltam be a tömött liftbe. A város éjszakai fényei csíkot húztak maguk után, ahogy lefelé ereszkedtünk. Hazafelé sétálva még jó párszor visszanéztem. Nem kétség, ez nem csak egy túlméretezett kilátó, hanem a modern építészet igazi csodája.
Szöveg és kép: Simó Szabolcs 2014 |
Simó Szabolcs
Nem (csak) képek... Archives
October 2015
Categories
All
|